Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel
I. Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel
A Hitel célja:
- A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel (továbbiakban: SZÖK) célja az európai uniós források nyújtotta támogatások KKV-k általi könnyebb elérése a pályázatokhoz szükséges támogatás, illetve saját forráson felüli rész biztosításával. A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel kizárólag a a KA-VOSZ honlapján közzétett kódszámú pályázatok önrészének kiegészítésére szolgálhat. A beruházás, projekt célja a mindenkori kijelölt pályázatok céljainak megfelelő lehet.
A Hitel speciális – az SZKP alapfeltételein túli – igénybevételi feltételei:
- A Széchenyi Önerő Kiegészítő és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitelek összege együttesen nem haladhatja meg
az 50 millió forintot.
- A hitelből megkezdett projekt csak akkor finanszírozható, ha azt a kapcsolódó pályázat nem tiltja.
A hitel maximális összege, devizaneme, saját forrás
- A Konstrukcióban adható minimális hitelösszeg 500 ezer, a maximális hitelösszeg 50 millió forint, ezek között 100 ezer forintonként emelkedő összegű lehet;
- A hitel kizárólag forintban adható
- A hiteligénylőnek a beruházás/projekt tervezett költsége minimum 25%-nak megfelelő saját forrással kell rendelkeznie - kivéve, ha ettől az adott pályázati kiírás eltérő mértékű saját forrás előírást fogalmaz meg. Saját forrásként az érintett pályázat útmutatójában felsorolt formájú források fogadhatók el.
A hitel futamideje min. 12, max. 120 hónap.
Rendelkezésre tartási idő max. 18 hónap.
Türelmi idő minimum a rendelkezésre tartási idővel megegyező, max. 24 hónap.
II. Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel
A Hitel célja:
- A Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel célja a KKV-k által elnyert európai uniós forrásokhoz történő gyorsabb hozzájutását segíti elő azok megelőlegezése révén. A hitel kizárólag a KA-VOSZ honlapján közzétett pályázatokon elnyert támogatások előfinanszírozására szolgálhat.
A Hitel speciális – az SZKP alapfeltételein túli – igénybevételi feltételei:
- Csak már elnyert támogatásokhoz kapcsolódóan kerülhet igénylésre.
- A Széchenyi Támogatást Megelőlegező és Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelek összege együttesen nem haladhatja meg az 50 millió forintot.
A hitel maximális összege, devizaneme, saját forrás
- A Konstrukcióban adható minimális hitelösszeg 500 ezer, a maximális hitelösszeg 50 millió forint, ezek között 100 ezer forintonként emelkedő összegű lehet
- A hitel kizárólag forintban adható
- a projektnek meg kell felelnie a pályázati kiírásban szereplő minimum saját forrás előírásainak, de a hitelnek magának külön saját forrás előírása nincsen.
Futamidő minimum 12, max. 60 hónap
Rendelkezésre tartási idő max. 18 hónap.
